Ezüstszilánkok

Amennyiben egyedi, minőségi szövegírásra van szüksége, vegye fel velem a kapcsolatot.

Email: d.alpar@ezustszilankok.hu
Telefon: + 36 70 883 8825

A masszőr munkáról. Első rész (azaz milyen szerintem egy jó masszőr)

Ezzel az írásommal nem biztos, hogy népszerűségi versenyt fogok nyerni a masszőr kollegák között, de bevallom, nem foglalkozom vele. Szigorú vagyok a szakmával, minőségi, etikai és egyéb szempontok alapján és nem azért írtam ezt a cikkemet, hogy népszerűségi versenyt nyerjek, hanem, hogy elmondjam a véleményemet, a magam módján hozzájárulva ahhoz, hogy egyre több minőségi masszőr legyen a szakmában.

Egy történettel kezdek, egyfajta igazolással arra, miért tartom kiemelten fontosnak a szakmai etikát és így ezt az írásomat is.

Egy kedves hölgy barátunk rövid, pár mondatos története, aki igénybe vette egy férfi masszőr szolgáltatását, aki kikezdett a hölgy ismerősünkkel, azaz férfi masszőrként etikátlanul kihasználta egy masszázs során kialakuló helyzeti előnyét. Ez annyira negatív és megrendítő élmény volt az ismerősünk számára, hogy jelen állás szerint soha többé nem fog férfi masszőrhöz menni. Még hozzám sem, pedig ismer engem.

Először is címszavakban mitől gondolom magam hitelesnek ezen a területen. Azon túlmenően természetesen, hogy masszázsokkal foglalkozom.

36 évnyi versenysport, gyerekkoromtól kezdve érdekelt a biológia, az emberi, állati test, a működésük, rengeteget olvastam ilyen témákban. A gimnáziumban, pár osztálytársammal együtt már egyetemi anyagokat olvastam, tanulmányoztam, biológiából, biokémiából, anatómiából, mert kevésnek találtam a gimnáziumi szintet. Felsőfokú biológiai, biokémiai, anatómiai tanulmányok. Talp reflexológia, gyógymasszőr, sportmasszőr képesítések. HKO, azaz Hagyományos Kínai Orvoslás tanulmányok két éven keresztül. Tuina masszázs képesítés. Tanulmányok más keleti masszázstechnikában, Shiatsu masszázsban többek között. Majd masszázs karrier, amit több éves szünet után, 2025 év ejeétől újrakezdtem.

1994-ben kezdtem el masszázsokkal aktívan foglalkozni, amikor az akkori sporttársaimat kezdtem el kezelgetni, masszírozni.

Számomra nem hiteles egy túlsúlyos masszőr. A masszázs az emberi egészséghez kötődő tevékenység. Kérdezem: Hol hiteles, hol komoly egy túlsúlyos masszőr? Aki nem figyel oda magára szigorúan és aki nem figyel oda a magas életminőségére?

A sport szintén kapcsolódik az egészséghez. Ha egy masszőr nem sportol semmit és/vagy rendszeresen, akkor nem fog tudni hitelesen a sportokhoz kapcsolódó mozdulatok, mozgások, sérülések, veszélyek kockázatairól, ezek elkerülésének lehetőségeiről hitelesen beszélni a vendégeinek.  Saját tapasztalat hiányában nem tudja hogyan viselkedik a rendszer, a végtagok, az izmok, az ízületek sport vagy mozgás közben. Egy vagy több témába vágó könyv elolvasása nem fog neki hitelt adni.

Számomra az a masszőr sem hiteles, akinek nem volt még sportokból, vagy fizikai tevékenységből származó, komolyabb mozgásszervi fájdalma, sérülése. Ha erős fájdalmakkal kínlódó vendéget kezel, hogyan tud így számára hiteles lenni, ha korábban nem élte át azt, milyen kétrét görnyedve otthon a fájdalmaktól szenvedni napokig?

Egy masszőrnek táplálkozás szempontból is fontos rendelkeznie minimum alapszintű tudással, ismeretanyaggal. Ezenkívül széleskörű, saját tapasztalatokból táplálkozó étkezési rendszerekkel. Így képes lesz hasznos tanácsokat adni a vendégeinek hogyan, milyen megoldásokkal tudja még magasabb szintre emelni az egészséget a masszázsok mellett. Nem dietetikus végzettségről beszélek, bár hasznos képesítés, hanem alapszintű, gyakorlati tudásról. Hallottam már butaságokat masszőröktől, gyógytornászoktól milyen problémákra milyen készítményeket javasoltak.

Ezeket, a véleményem szerint egész egyszerűen meg kell élni és élni kell ahhoz, hogy tudd milyen és tudj valós, konkrét megoldásokat javasolni a vendégednek és tudd milyen kezelést adj neki, hogy lehetőleg ne forduljon elő nála is.

Ha elég jó terapeuta vagy, akkor nem fogsz tudni minden problémájára értelmes és hasznos javaslatokat adni, de fogod tudni kihez és hova küldd el.

Menekülj messze attól a terapeutától, aki szinte minden problémádra tud jó tanácsot, mert az valójában semmit nem tud, csak találgat és feltételez.

Lehet ezzel egyet nem érteni, vitatkozni. De azt tartsuk szem előtt, hogy egy vendégünk azért jön el hozzánk, hogy egyértelműen, érezhetően és tartósan emeljünk az életminőségén és az életminősége javításának az izmainak, szalagrendszerének javítása csupán egy része és nem a legnagyobb része. Ugyanis az anatómiát megtanulni bárki képes. Veszel pár jó könyvet, nekiülsz és egy idő után lesz róla fogalmad.

Akkor jöjjön a szerintem talán legfontosabb szempont, ami szintén tanulható, csak jóval nehezebben.

Az emberi, spirituális, lelki minőségek.

Egy vendégünk gyógyulni, kikapcsolódni, megnyugodni, lecsendesedni jön hozzánk a hétköznapjai nyomásából, stresszeiből. Még akkor is, ha érzékeny, fájdalmas területeket érintő mozgásszervi kezelésekre jön, amiket én is csinálok.

A masszázs és a manuális kezelések során a szabad kezeinkkel érünk a vendégünkhöz. Olyan energetikát adunk át a vendégeinknek, amilyen van bennünk. Hiszen nem tudunk mást adni és a bennünk lévő energetikát át fogjuk adni. Ha akarjuk, ha nem. Zavart, nyomott elmével nem fogsz tudni békés, nyugodt energiát közvetíteni, bármit hiszel vagy hazudsz magadnak.

Ha terapeutaként rendezetlen az életed – mindegy mely életterületeken – fáradt, feszült vagy, esetleg szorongsz, félelmek, bizonytalanság uralja az elmédet, lelkedet és emiatt zavart, frusztrált energetikád van, ezt fogod átadni. Holott békés, stabil, nyugodt, tiszta és erős energiát kéne átadnod.

Többek között ezért hívom én a masszázst kezeléseknek és nem masszázsnak. Mert ha hiszel ebben, ha nem, ha foglalkozol vele, ha nem, ha érdekel, ha nem, a fizikai testen keresztül, terapeutaként bele fogsz nyúlni az energetikai testbe is és a vendégünk ránk bízza magát, ami viszont komoly felelősség.

Felelősek vagyunk azért, hogy terapeutaként sokkal jobb, erősebb, tisztább lelki, mentális, pszichés állapotban legyünk, mint a vendégünk, mert csak így fogunk tudni számára igazi gyógyulást adni.

Na ettől lesz igazán jó masszőr egy jó masszőr. Nem attól, hogy megtanulta az anatómiát és tudja, hogy melyik izom hol ered és hol tapad és melyik izomnak mi a mozgása, funkciója. Ez utóbbi a belépő, a 0-ik pont.

Én huszonéves éveim eleje óta olvasok a keleti filozófiáról és foglalkozom Buddhista tanokkal, e mellett 2013 óta végzek következetes, spirituális önmunkát egy Indiából származó módszer segítségével.

A talp reflexológia képzésen a vezető oktatóm, aki jó nevű vizsgabiztos és nemzetközi oktató is volt egyben – egyebek mellett korábbi elit atléta - azt mondta, hogy manapság 10 masszőrből 9 kuka. Ez akkor nagyon durva számnak tűnt, de aztán személyesen is megtapasztaltam, hogy ez sajnos tényleg így van. Igen ritka a nagy tudású komoly masszőr. Nem számoltam, hány masszőrnél voltam életemben, de soknál és az eddigiek közül három masszőrhöz mennék vissza minden további nélkül. Folyamatosan keresek megfelelő masszőrt magamnak, ami nehéz feladat, de most Hála Istennek sikerült találnom két embert. Egyikük egy 20 évig Koreában élő, tanuló, dolgozó terapeuta, aki kint Koreában idős nagy mágusoktól tanulta a szakmát.

Az emberi test egy bonyolult, rendszerszintű összefüggésekkel működő biokémiai, érzelmi rendszer, sejtekkel, szövetekkel, köztük, létfontosságú szervekkel, idegpályákkal, ami nem csak egy bizonyos nagyságú hústömegből áll, hanem a test-lélek-szellem hármasának bonyolult rendszere.

Ezért a masszőr szakma nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Ha valóban ezt választod vagy masszőrként már gyakorlod, akkor azt tudom javasolni, hogy tanulj, tanulj és tanulj és utána gyakorolj rengeteget. Ezt csinálom én is. Tanultam pár dolgot, de sok mindent tudok ma is tanulni.

Manapság az ember elvégez egy 50 órás gyorstalpaló tanfolyamot és megkapja a jogosultságot, hogy kiválthassa a vállalkozói engedélyét, hogy masszőr karrierbe fogjon. Ezt én igen felelőtlen döntésnek tartom.

Az eddigieket olvasva, szerintetek mennyi tudást lehet fölszedni 50 óra alatt? 50 órányi tudással, Te mernéd vállalni a felelősséget belenyúlni az emberi rendszerbe?

Folytatom….

Alpár Dávid's Avatar

Alpár Dávid

Úgy jellemzem magamat, mint a rosszfiú John McClane-t a Die Hard 4-ben. „Felhúzós óra vagyok egy digitális világban.” Nem vagyok fogékony sem az informatikára, sem a különféle elektronikus kütyükre, sem a rengeteg mobilalkalmazásra, mint ahogy a digitális világra sem. Nekem más az erősségem. Véleményem szerint a digitalizáció, és az eszközeink, tárgyaink, a világunk, ezáltal a gondolkodásunk egyre nagyobb mértékű automatizálódása nem segíti az emberi, szociális fejlődésünket.

EZÜSTSZILÁNKOK

Egyedi, minőségi szövegírás

+36 70 883 8825
d.alpar@ezustszilankok.hu
Információk
Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a legfrissebb írásokért