Ezüstszilánkok

Amennyiben egyedi, minőségi szövegírásra van szüksége, vegye fel velem a kapcsolatot.

Email: d.alpar@ezustszilankok.hu
Telefon: + 36 70 883 8825

Az egészséges táplálkozásról. 2.rész

Ennek a résznek a fő vonala az arról való eszmefuttatásom, hogyan alakíthatunk ki magunknak egy hosszú távon, sok éven, vagy akár évtizednyi távolságban is jól működő egészséges táplálkozási rendszert.

Ez több összetevős történet.

  1. Először is legyünk rugalmasak. Ne ragaszkodjunk dolgokhoz, csak azért, mert más mondta, mert szerinte az jó, vagy azért, mert korábban működött nálunk.
  2. De általában véve a ragaszkodást törekedjünk kiiktatni az életünkből. Nem tudom eleget ismételni és hangoztatni, hogy az emberi rendszer egy folyamatosan, megállás nélkül alakuló, változó összetett struktúra és nagyon könnyen előfordulhat, hogy ami működött eddig, az nem fog továbbra is működni. Ezekhez az átalakulásokhoz, változásokhoz rugalmasan kell hozzáállnunk. Lazuljunk bele ebbe a történetbe. Fogjuk föl ezt egy folyamatos kísérletnek, játéknak. Egy egyfajta kutatómunka. A görcsösség és a ragaszkodás csak negatív élményekkel fognak minket keserűvé tenni és nagyon hamar bele fogunk tojni az egészbe.
  3. Legyünk türelmesek és adjunk magunknak elegendő, bőséges időt. Egy hosszú távon működő és egészséges táplálkozási rendszer kialakításához rengeteg türelemre, kitartásra, időre van szükségünk.
  4. Ne akarjunk egyszerre több élelmiszert, módszert, diétát tesztelni. Haladjunk sorban, egyesével. Ez azért is bölcs döntés, mert ha csak egy-két élelmiszert, elvet próbálunk ki, azonnal tudni fogjuk hol a bibi. Ha több dolgot, több élelmiszert próbálunk ki, több elvet is csinálunk egyszerre, lövésünk sem lesz, hol mi okozza az esetleges problémákat, mert elveszünk a sok dolog különféle hatása között. Egyesével haladni sokkal több időbe kerül, de beszéltük = sok idő és türelem.
  5. Végül, de nem utolsósorban készüljünk föl, hogy sokszor fogunk ellentétes dolgokkal találkozni, amik ütik egymást. Mivel a dolgok nem feketék-fehérek, a legtöbb élelmiszer az egyik oldalról egészséges, a másik oldalról viszont nem az. A legtöbb élelmiszer ilyen. Szinte nem létezik olyan élelmiszer, aminek csak pozitív tulajdonságai vannak. Olyan viszont igen, aminek csak negatív (szerintem). Amikor ilyennel találjuk szembe magunkat, döntenünk kell. Két alapvető döntést hozhatunk. Elkerüljük vagy pedig megnézzük, hogy a negatív oldal mennyire negatív ránk nézve és vállaljuk e az esetleges negatív hatásokat. Egy harmadik, alternatív döntés az, hogy kipróbáljuk, fogyasztjuk egy ideig, majd, ha azt tapasztaljuk, hogy nem jó, akkor elkerüljük, vagy csak ritkán esszük. Itt a bizonyíték, hogy ez nagy rugalmasságot, türelmet igénylő munka.

Csak egyetlen kiragadott példát mondok erre az utolsó, 5.pontra. Az ellentétes dolgokra.

A paradicsom egy tök egészséges élelmiszer. Én imádom. Illetve elvileg imádom, de most, az Ayurvédikus diétában le vagyok tiltva róla, de igazából nem is hiányzik. Azonban nagy a hisztamintartalma és erre sok ember érzékeny lehet. Én mondjuk nem a hisztamintartalma miatt vagyok letiltva róla, hanem az emészthetősége miatt. De a paradicsomhoz hasonlóan rengeteg más élelmiszerrel is ugyan ez a helyzet. Egyfelől egészéges, a másik oldalról viszont nem az és ezekben az esetekben mindig mérlegelnünk, döntenünk kell. = 5.pont.

Egyáltalán hol vagy hogyan fogj hozzá a számodra egészséges táplálkozási rendszer kialakításához? Honnan indulj el?

Akárhol és akárhogy. Ahogy mondtam. Ne görcsölj rá és ne akard túlspilázni. Egyszerűen kezd el ott, ahol van hozzá kedved, illetve sokat segít, ha van konkrét célod, amiért ki akarsz magadnak alakítani egy új, egészséges táplálkozási rendszert. Ha mondjuk a fogyás, a zsírvesztés a legfontosabb célod, akkor a cukrok, szénhidrátok, lisztes termékek csökkentésénél kezdj bele. Ha a narancsbőr eltűntetése a fő célod, akkor a sok feldolgozott, vegyszeres termék csökkentésénél, elkerülésénél kezdj hozzá. Ha az izomépítés, illetve az izomvesztés minimalizálása a célod, akkor a számodra jól működő fehérjeforrások felkutatásánál kezdj neki. Ha valamilyen krónikus betegséged gyógyítása a célod az egészéges, tiszta táplálkozással, akkor lehetséges, hogy ez mélyebb tudást igényel és ehhez szükséged lesz komolyabb tudású szakember tanácsaira is. Bárhol hozzákezdhetsz. Ami számodra, illetve a céljaid számára a legmegfelelőbb.

Alpár Dávid's Avatar

Alpár Dávid

Úgy jellemzem magamat, mint a rosszfiú John McClane-t a Die Hard 4-ben. „Felhúzós óra vagyok egy digitális világban.” Nem vagyok fogékony sem az informatikára, sem a különféle elektronikus kütyükre, sem a rengeteg mobilalkalmazásra, mint ahogy a digitális világra sem. Nekem más az erősségem. Véleményem szerint a digitalizáció, és az eszközeink, tárgyaink, a világunk, ezáltal a gondolkodásunk egyre nagyobb mértékű automatizálódása nem segíti az emberi, szociális fejlődésünket.

EZÜSTSZILÁNKOK

Egyedi, minőségi szövegírás

+36 70 883 8825
d.alpar@ezustszilankok.hu
Információk
Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a legfrissebb írásokért