A stressz a mai, modern korunk talán legelterjedtebb, legtöbbet hangoztatott következménye, állapota és ebben az írásomban azt boncolgatom, hogy mi lehet az oka annak, hogy még egy teljesen nyugodt, békés, harmonikus környezetben sem tudjuk kivonni magunkat a stressz alól. Mivel évek óta végzünk Andici feleségemmel spirituális önmunkát és ennek a munkának a részét képezi a stresszel való munka is, így ebben az írásomban a saját véleményemet és megfigyeléseimet a tanultakkal is ötvözöm.

Mivel állatokkal is foglalkoztam korábban, elsősorban 6 évig lovakkal, ezért rendszeresen hozok példát tőlük és a stressz kiváló téma ehhez, hiszen az állatok nem stresszelnek. Emberi mércével mért stressz legalábbis nem létezik állatoknál, lovaknál.

Miért nem?

Problémája minden élőlénynek van. Embernek, állatnak egyaránt. Hiszen érzései az állatoknak is vannak. Ők a problémákra természetesen nem emberi módon tekintenek és nem hozzánk hasonlóan értelmezik azokat, de problémáik nekik is vannak.

A lovardában van egy Lucky nevű lovunk. Egy alapvetően nyugodt, erős, komoly testméretekkel megáldott ló. Nem állítottam mérlegre, de 700kg körüli mozoghat. A békés természete ellenére az állatorvostól és a tűtől brutális mértékben fél. Egy oltási napon, amikor a dokinak tucatnyi lovat kell egymás utánban beoltania, vannak jószágok, akik ezt nagyon nem akarják. Lucky sem és amikor egy 700kilós állat elkezd tombolni és erejét megfeszítve ellenállni, akkor jön rá az ember, hogy amit korábban erőnek gondolt, az valójában porszem ehhez képest. A ló ilyenkor a félelemtől vagy egyéb, számára ijesztő érzéstől baromira befeszül, bestresszel.

De csak és kizárólag a konkrét szituáció pár percére! Amíg a doki beadja neki a szurit.

Ahogy megszűnik a stresszt és a feszültséget okozó viharfelhő, egy csapásra, abban a szent minutumban a ló is megnyugszik és visszatér a szokásos, békés tevékenységeihez.

Mit csinálunk ezzel szemben mi emberek?

A számunkra stresszt, feszültséget okozó szituációra már a szituáció előtt ráfeszülünk, rástresszeljük magunkat a helyzetre, ezért képtelenek leszünk a helyzetet a maga puszta realitásában nézni, majd a problémát okozó helyzet megszűnése után még jó ideig képesek vagyunk túlagyalni a már megszűnt helyzetet, hozzágondolva egy halom olyan érzést, irreális tényt, amiknek sem a szituációhoz, sem hozzánk nincs köze. Mivel a hétköznapjainkban igen gyakran találkozunk számunkra kellemetlen helyzetekkel, továbbgörgetve ezt a logikát, túlságosan gyakran vagyunk és maradunk benne feszült, stresszes, szorongó állapotban, ami egy idő után teljesen megszokottá válik és ez lesz természetes alapállapotunk, továbbá a megszokottság miatt nem vesszük észre milyen rombolást okoz ez bennünk és velünk. Ezt azért is állítom magabiztosan, mert rengeteg vendégem teszi föl nekem a kérdést, hogy: „Na, de mitől feszül be ennyire a testem?”

Tehát a stresszt sohasem a külső körülmények és a sok megoldandó, elvégzendő feladataink okozzák, hanem a saját gondolataink, amiket ezekre válaszul generál az elménk. Sohasem a másik butasága, hülyesége miatt vagyunk stresszesek, hanem a hozzáállásunk miatt. Rengetegen fogják külső körülményekre az állapotukat. Az egyik legnépszerűbb ilyen külső körülmény és indok a kormány.

De kérdezem: Aki sikeres, boldog, és/vagy nyugodt, az is a kormánytól és a külső körülményektől sikeres, boldog, nyugodt? Vagy inkább azért, mert nem a külső körülményekben keresi az okokat és a megoldást, hanem saját magában. A gondolkodásában és a hozzáállásában?j

Ennélfogva stressz nem maga a szituáció, hanem az elménk által létrehozott lelkiállapotunk és a negatív gondolataink, amik 95%-ban fölöslegesek és értelmetlenek.

De nem az a lényeg, hogy a számunkra kellemetlen helyzetre generált negatív gondolathalmaz fölösleges vagy értelmetlen e, hanem, hogy elfogadjuk a tényt, hogy az emberi elme így működik. Ez az egyik alapprogramja. Így van behuzalozva ősidő óta.

Ez azért fontos, mert változtatni csak olyan dolgon tudunk, amit ismerünk és tudunk. Ha ezt a biológiai tényt ismerjük és elfogadjuk, akkor képesek vagyunk rajta változtatni is.

Az emberi rendszer egészét neurobiológiailag érző és folyamatosan, megállás nélkül érzékelő idegsejtek és neurotranszmitterek alkotják, amelyek taníthatók. Az idegsejt is tanítható. Ugyan úgy, ahogyan az összes sejt a testünkben. Ahogyan az izomsejt is tanítható, hogyha egy sportot elkezdünk csinálni, gyakorolni, akkor egy idő után az adott sportág mozdulatait, mozdulatsorait az ideg és izomsejtek megtanulják, azaz beleivódik az izommemóriába. Majd ezt követően az adott sportot külön odafigyelés nélkül fogjuk tudni csinálni, mert a sejtek és a test megtanulták és emlékeznek.

Ugyan így az idegsejtek is taníthatóak és hatással lehetünk arra, hogy egy számunkra kellemetlen helyzetre hogyan reagálunk, illetve válaszolunk.

Ha az autós közlekedésünk közben sok türelmetlen, udvariatlan, agresszív és arrogáns autóvezetővel találkozunk, akik megzavarják a nyugodt autózásunkat, erre reagálhatunk mi is hasonló frusztráltságból, vagy kezelhetjük ezt sztoikus nyugalommal is. Csak tőlünk függ.

Nekem ma már a belső békém, a nyugalmam sokkal fontosabb, mint hogy mások hülyeségén vekengjek és hagyjam, hogy mások miatt fölboruljon a lelki békém és ez tanulható, fejleszthető. Mivel? Például spirituális önmunkával.

Van egy mondás. Andici Feleségem gyakran mondja. „A hídon akkor megyünk át, ah odaértünk.” Nem előbb és nem utólag. Akkor és csak akkor. Ne gondolkodj rajta előre vajon mi lesz majd a hídnál és ha már átértél rajta, felejtsd el.

Az emberi elme másik természete, hogy próbálja elemezni, értelmezni a dolgokat. Meg akarja érteni. Keresi a válaszokat a miértekre, ami az esetek 99%-ban nem sikerült, de ő értelmet akar adni a dolgoknak.

Nincs szükség arra, hogy mindig mindent meg tudjunk érteni és magyarázni. Még ha menne is, nem biztos, hogy fontos. Ne akarj erre törekedni, mert hatalmas mennyiségű energiád fog fölöslegesen elmenni, amit sokkal értékesebb, hasznosabb tevékenységebe tehetnél. A dolgok megtörténnek, ha akarjuk, ha nem. Sok dolgot egyszerűen el kell fogadni és meg kell élni.

Az állandó megértésre való erőlködésünkkel ezen kívül rengeteg szépséget is elveszíthetünk az életünkben. Van rengeteg helyzet, állapot, amit csupán meg kell látni, érezni, tapasztalni, mert jó.

A boldogságot sem kell megérteni, csak megélni és élvezni, mert jó.

Amikor elmegyünk a hegyekbe, a kedvenc helyemre, túrázni, mászni és látjuk azt a számomra csodálatos hegyi környezetet, azt sem megérteni, elemezni kell, hanem kiélvezni, nézni, hogy pozitív élményként, tapasztalásként örökre beégjen a memóriába, hogy motiváló forrásként táplálja a lelket.

A sok megértésre való törekvésünkkel mindezeket az élményeket elveszítjük.

Tehát mi lehet egy lehetséges megoldás a stressz ellen?

Én azt mondom, egyszerűsíts! Ne bonyolíts, ne kombinálj. Törekedj erőteljesen egyszerűsíteni a gondolkodásodat, a praktikumra, kifejezetten a megoldásokra fókuszálj. Olvasd el az „Az egyszerűségről” című írásomat.

A megértés helyett inkább a megélésre, a tapasztalásokra koncentráljunk.

Foglalkozzunk a valóban értékes, szép dolgokkal. Azokkal, amik örömet, boldogságot, nyugalmat, békességet, jólétet tudnak adni.

De mindennek befogadására először csináljunk rendet. Takarítsunk a lelkünkben.