Milyen a saját véleményem szerint egy erős és hosszú távon is jól működő párkapcsolat?

Írásom nem párkapcsolati szaktanácsadás és erőteljesen törekszem arra, hogy ne is legyen ilyen színezete. A saját párkapcsolataim, a házasságom, a spirituális belső munkában megtanultak alapján és az általam közelebbről látott, ismert, megfigyelt párok életéből jutottam ezekre a következtetéseimre.

Először a legfontosabb. Véleményem szerint egy jó párkapcsolat olyan, mint egy erős H betű. Nem V, nem A, nem is álló rombusz ◊, hanem H. Azaz van két, önállóan is erős, emberileg, mentálisan, érzelmileg, pénzügyileg is stabil, magabiztos ember és van közöttük egy nagyon erős, szinte elvághatatlan, elnyűhetetlen érzelmi kötelék, kötődés, ami szövetséggé kovácsolja a kapcsolatot.

Miért nem jó sem az A, sem a V betű?

Mert egyrészt függőséget, másrészt instabilitást mutat. A függőség sosem lehet teljesen egészséges, mert rabszolgává tesz. Az instabilitás pedig azt jelenti, hogy az adott két ember önállóan nem stabil, nem erős és csak egymással együtt képesek működni. Ez azért probléma, mert ha az egyik kiesik, a másik is eldől. Pont ahogy az A vagy V betűknél. Ha az A vagy a V betűk valamelyik szárát kivesszük, a másik is eldől, nem tud állva maradni.

Valójában le is írtam egy véleményem szerinti erős és jó párkapcsolat mintáját. Be is fejezhetném írásomat, de beszélgessünk róla még egy kicsit.

Szóval H betű lenne elvileg egy jó párkapcsolat. Ez azonban szigorú feltételrendszer és kevés párkapcsolatban valósul meg. A fő probléma nem azzal van, ha valakinél nincs meg az önálló erő és stabilitás, hanem azzal, ha ezzel nincs tisztában, nem hajlandó elfogadni és nem is dolgozik rajta és ilyen ember nagyon sok van. Rengetegen hiszik magukról, hogy ők teljesen rendben vannak, hogy jól vannak, jól gondolkodnak, hogy megfelelően állnak a dolgokhoz és, hogy jól csinálják azt, amiket csinálnak.

Ha ez valóban így lenne, akkor kérdeznék valamit? Miért van ennyi panasz, kritika, boldogtalanság, kétség, szenvedés, hogy nem lehet megfelelő párt találni és így tovább?

Hány anya neveli egyedül a gyerkőceit? Hány ember él egyedül? Vagy hány ember él bántalmazó, rossz, boldogtalan párkapcsolatban?

Ja! A másik a hülye! Naná! Ez csak természetes. Mi rendben vagyunk, a másikkal van probléma és vele nem lehet együtt élni. Nem gondoljuk, hogy a mindig másra mutogatás nem túl elegáns és gáláns megközelítés? Mennyire lehet erős egy ember, ha a kritikára és esetleges hiányosságainak felmutatására a másikra mutogat?

Nagy erő kell ahhoz, hogy ki merjük és tudjuk mondani, hogy nem vagyunk még elég erősek, önállóak. De ha ez megvan, amint ki tudjuk mondani, akkor minden további nélkül meg is tudjuk szerezni.

Kitartásra, türelemre és következetes munkára van hozzá szükség. Nem kell hozzá semmi különleges, vagy extra képesség, tulajdonság.

Fontos, hogy önmagunknak sose hazudjunk önmagunkról. Ha szükségét érezzük, másoknak hazudhatunk, ha akarunk, de önmagunknak soha!

Egyébként, ha leszokunk arról, hogy hazudunk önmagunknak és/vagy hitegetjük, ámítjuk önmagunkat, akkor másoknak sem fogunk hazudni. A lélek tisztán érzi a legjobban magát. A hazugságokkal, kamuval csak a feloldhatatlan zűrzavart erősítjük a lelkünkben, ami egészen a daganatokig és egyéb betegségekhez vezethet, mert a zavart lélek belefárad az állandó, fölösleges küzdelembe, hogy megtisztuljon és megbetegíti önmagát.

Mindegyikünknek megvannak a saját démonaink és mindannyian megküzdünk velük. Senki nem kivétel. De a tiszta, erős lélek eredményesen küzd meg a démonaival. A párkapcsolat a legnagyobb, legerősebb tükör nekünk, hogy hol is tartunk az életünkben. Én azért vagyok hálás, mert kaptam erőt ehhez a munkához.

A hosszú távon, szépen működő párkapcsolatoknál én két kulcs tényezőt látok. Az őszinte kommunikációt és ezt a folyamatos munkát, ami megadja a párkapcsolat fejlődését. Persze e kettő stabil megléte sem biztosít 100%-os garanciát egy kapcsolatban, de igen sokat segít.

Egy kapcsolat életében és dinamikájában törvényszerű az érzelmek, a szenvedély bizonyos mértékű ellaposodása, de ez a belső munka megakadályozza, hogy egy kapcsolatban komoly problémát jelentsen ez az ellaposodás. Sőt, ha ezt a munkát komolyan veszi mindkét fél, akkor el sem jutnak a tényleges, nagyobb mértékű ellaposodásig, mert ennek a belső munkának eredményeképpen képesek lesznek megtalálni egymásban az értékeket, a szépséget, az izgalmat és a megújulást.

A régebbi korokban ennek az ellaposodásnak az elviselése természetes volt és együtt maradtak akkor is, ha már nem volt olyan boldog a házasság. Manapság az emberek egy lyukas zoknihoz hasonlóan simán eldobnak egy párkapcsolatot, ha az eljut az ellaposodásig és következetes belső munka, tisztelet nélkül el is jutnak odáig és nem is kell hozzá túl hosszú idő. De ez a hozzáállás az én szememben silány emberre vall.

Fontos tudnunk, hogy az érzelmek ellaposodása nem jelenti a párkapcsolat végét. Csupán annyit jelent, hogy a meglehetősen sok hétköznapi feladat, a munka, a terhek, a teendők elvitték a fókuszt a másik emberről. Annak erejéről, értékeiről, szépségéről, izgalmáról. Ezt még mély szintekről is probléma nélkül vissza lehet hozni, újra boldoggá, izgalmassá téve a kapcsolatot.

Munka, munka, munka és természetesen ez mindkét félre ugyan úgy, ugyan olyan mértékben érvényes.

Ne essünk annak a negatív programnak a csapdájába, hogy ha a világon semmi nem marad úgy, ahogyan volt, akkor utána rosszabb, gyengébb következik.

Hiszen miért nem jöhetne ugyan olyan jó vagy még jobb?

Olyan nincs, hogy egy munkának és a befektetett erőfeszítéseknek nem lesz meg a gyümölcse, ha az kitartó, következetes, önazonos és hittel teli.